Rendszerüzenet

Újabb szakmai elismerés a Groupama Arénának

A Groupama Arénát választották a 2015-ös Építőipari Nívódíj pályázat győztesének középület kategóriában, mely a Market Építő Zrt. munkájának elismerése is egyben, mint a létesítmény építési fővállalkozója.

Ez a díj a kiemelkedő építészeti-műszaki színvonalon megvalósított építmények és az ezekben közreműködő szervezetek szakmai elismerése. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület (ÉTE) alapításában létrejött megmérettetéshez időközben csatlakoztak más szakmai szervezetek is: az Építőipari Mesterdíj Alapítvány valamint a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség, a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművész Tagozata és az MTF Közműtechnológiákért Egyesülete.

A benyújtott pályázat egy komplex értékelési rendszeren ment keresztül, az elbírálást és az eredményhirdetést követően pedig egy bronzkeretes réztábla jelzi majd, hogy ez a multifunkcionális létesítmény ismét kiérdemelte a szakma elismerését.

A Groupama Arénát és építőjét, a Market Zrt.-t, továbbá a S.A.M.O Kft.-t mint tervezőjét a hazai és a nemzetközi szervezetek egyaránt elismerik, ezt bizonyítja, hogy idén júniusban az újonnan épült stadionok kategóriában első lett a The Stadium Business Awards versenyén, valamint novemberben megkapta a Magyar Ingatlanszakmai Egyesület (a FIABCI Magyar Tagozata) által kiírt Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat Lakásvásár Médiacsoport különdíját is.

Az eseményen Lechner Ödön díjat kapott Pintér Lajos, a stadion kivitelezésének műszaki igazgatója, aki húsz éve a Market Építő Zrt. munkatársa, melyhez ezúton is gratulálunk.

Cégcsoport

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.