Rendszerüzenet

Bemutatkozás

Bemutatkozunk

A Market Építő Zrt. megalapításakor, 1996 januárjában azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a professzionalizmust, az elhivatottság magabiztosságát és a tapasztalat erejét ötvözve olyan értékes és az ügyfelek által megbecsült építőipari vállalattá váljon, amely nem csupán teljesít, nem csupán épít, hanem nyugalmat, pontosságot és biztonságot jelent Megrendelői számára. Mára ez a fővállalkozó és generálkivitelező profilú cég a hazai építőipari szektor vezető magasépítő vállalata lett. A Market, leányvállalataival együtt, több mint ezer főt foglalkoztat, neve pedig már nemzetközi szinten is egyet jelent a professzionalizmussal, a minőséggel és a megbízhatósággal.

Az elmúlt 25 év során több mint 730 létesítmény megvalósítása fűződik hozzánk, és Magyarország minden szegletében építettünk már. Az összesített árbevételünk meghaladja az 1040 Mrd forintot, azaz a közel 3,6 Mrd euro értékű forgalmat.

Legfőbb értékünk az ember! Büszkék vagyunk munkatársainkra, akik az elvárt minőséget szem előtt tartva, felelősségük teljes tudatában, kreatívan valósítják meg Megrendelőink elképzelését. Tudásuk legjavát adják mindig, mindenkinek. Így építünk mi, együtt, csapatként.

Munkáink minőségéről az építőipari és az építészeti szakmai szervezetek rendszerint megerősítenek minket elismeréseikkel. Több mint hetven szakmai, üzleti és munkáltatói díjjal cégünk egyedülálló az ágazatban. Néhány ezek közül: 2007-ben elnyertük az Év Munkahelye címet Magyarországon nagyvállalati kategóriában, 2018-ban az év legjobb vállalatának járó elismerésben részesültünk a Figyelő TOP200 versenyén a legnagyobb hazai cégek között, 2019-ben pedig az „Az év kivitelező cége” címet érdemeltük ki.

A dinamikus, irányított, folyamatos fejlődés mellett mindig fontosnak tartottuk a szakmai színvonal megőrzését, a környezetünkért való tudatos felelősségvállalást, valamint a munkavédelmi szabályok szigorú betartását. Ezért bevezettük és működtetjük az ISO 9001 szabvány minőségirányítási, az ISO 14001 szabvány környezetközpontú irányítási, az MSZ 28001 szabvány egészségvédelem és biztonság irányítási és az ISO 50001 szabvány alapján tanúsított energiairányítási rendszerek átfogó használatát.

Tudásunk változik, tapasztalatunk nő, elkötelezettségünk állandó. Elhivatottságunk a védjegy: ÉPÍTENI SZERETÜNK.


Scheer Sándor
alapító – társtulajdonos, vezérigazgató

Leányvállalatok

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.