Rendszerüzenet

Felfedte a Párisi Udvar lélegzetelállító homlokzatát a Market

Az itt nyíló luxushotel próbaüzeme télen indul, de az épületen végzett páratlan restaurálási munka eredményei már most számos helyen megcsodálhatók.

A Párisi Udvar Petőfi Sándor utcai oldala után a Ferenciek tere felől is – egy hat méteres szakasz kivételével - eltávolításra kerültek az állványok: újra láthatóvá vált Közép-Európa egyik legdíszesebb, ikonikus és historizáló épülete. Mostanra lezajlott a kerámiadíszítésű homlokzat restaurálása és az épület ékkövének számító kristálykupola megtisztítása is.

A műemlékvédelemi szabályok szerint zajló kivitelezéséért a Market Építő Zrt. szakemberei felelnek. Az épületet többek között Zsolnay kerámiák, Róth Miksa üvegablakok és Villeroy and Boch mettlachi (díszes cementlapok) is ékesítik.

A Párisi Udvart a már két és fél éve tartó munkálatok során luxushotellé alakítják át. A földszinten és a félemeleten üzletek, éttermek, kávézók kapnak helyet, az első szinten spa, wellness és fitnesz szolgáltatások várják majd a vendégeket, emellett öt szinten vendégszobák, valamint a tetőtérben ötszáz négyzetméteren két tetőkertes, körpanorámás luxuslakosztályt is kialakítanak.

A teljes cikk:

https://magyarepitok.hu/mi-epul/2018/07/felfedte-a-parisi-udvar-lelegzetelallito-homlokzatat-a-market

Cégcsoport

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.