Rendszerüzenet

A BudaPart gigantikus építkezésén jártunk

A Design Hét keretében a BudaPart fejlesztési területét is bejárhattuk, ahol az épülő lakóházak és projektek világába csöppentünk egy két órás túra keretében. 

Már messziről jól látszanak a hatalmas daruk és épületkorpuszok a BudaPart kerítéssel elzárt fejlesztési területén a Budafoki út és a Lágymányosi öböl közötti területen. Most egy rendhagyó túra keretében bepillanthattunk a kulisszák mögé, láthattuk, hogyan is épül egy ilyen gigantikus vállalkozás, hogyan nő ki a földből egy vadonatúj városnegyed.

A Budafoki út-Hauszman Lajos utca kereszteződésében található az építkezési terület főbejárata, ahol már messziről jól látszik a kivitelező Market „Építeni szeretünk” szlogennel ellátott táblája. A bejáratnál sorra hajtanak ki a hatalmas teherautók, kis séta után elérkezünk a konténervároshoz, ahol dolgozók autóinak százai is jelzik, hogy egy gigantikus volumenű vállalkozásról beszélünk. Folyamatosan érkeznek a munkások, hogy leadják a műszakot, miközben az építkezési területen még mindenhol dolgoznak.

Az elengedhetetlen védősisak és láthatósági mellény felvétele után elindulunk az építkezésre. Schrancz Mihály, a Property Market fejlesztési igazgatója vezeti a túrát, aki rögtön az elején elmondja, hogy a terület határán található Kelenföldi Erőművet a BudaPart felől egy zöld puffer zónával választják el a BudaParttól, vagyis szánkózó dombbal, facsoportokkal, sportpályákkal, egyéb rekreációs zónákkal határolják le az ipari létesítményt, amely egyébként egyáltalán nem néz ki rosszul „indusztriális szemmel” nézve.


A teljes cikk: http://realista.hu/ingatlanpiac/a-budapart-gigantikus-epitkezesen-jartunk/135261

Cégcsoport

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.