Rendszerüzenet

Szervezés alatt a bokrétaünnep a BMC-n

Az év elején elindult Budapest Music Center épületének munkálatai elérték azt a legnagyobb magasságot, melyet már csak a tetőszerkezet fog növelni. Ezt az eseményt hivatott ünnepelni június 9-én megrendezésre kerülő Bokréta ünnepség, az épület kivitelezésében részt vevő valamennyi érintett jelenlétében.

A BMC új zenei központja a főváros kulturális és oktatási negyedének szívében, a Belső-Ferencvárosban, a Szabadság-híd, a Kálvin és a Csarnok tér szomszédságában, a Mátyás utca 8. szám alatt épül.

A 4000 négyzetméteres komplexum térkialakítása és belsőépítészete ötvözi a környékre jellemző neoklasszicista építészetet a XXI. századi modernitással. Az átépítés során helyre állításra kerül az eredeti homlokzat, illetve megmaradnak az 1892-ben épült, körgangos lakóház vegyes technikával – mészkőből és téglából – rakott főfalait. Ezek a falak biztosítják többek között az udvar helyén, ’ház a házban’ elv szerint kialakítandó 300 fős kamara koncertteremakusztikáját. Ezzel - elsőként Budapesten - különleges figyelem fordul a klasszikus és kortárs kamarazene felé. A terem ezen túlmenően kiemelkedő minőségű hang-, fény- és színpadtechnikai felszerelést kap. A földszintre a kávéházat és éttermet is magában foglaló, 150 fő befogadására alkalmas galériás jazzklub kerül. Az első emeleten közel 300 négyzetméteren foglalhatja el új otthonát azEötvös Péter Kortárszenei Alapítvány, valamint a BMC zenei könyvtára és információs központja, és ugyanezen a szinten működik majd az európai színvonalú hangstúdió és a zenei laborok. A második emeleten további kisebb termekkerülnek kialakításra, amelyek zenei kurzusok, mesterkurzusok, ismeretterjesztő előadások és egyéb rendezvények helyszínéül szolgálnak majd. Aház tetejét zöld teraszkoronázza.

A BMC zenei központ tervezett megnyitása 2012. végére várható.

www.bmc.hu

Cégcsoport

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.