Rendszerüzenet

Háromezermilliárddal nőtt a magyar top 200 bevétele

A magyarországi top 200 vállalat tavaly 3000 milliárd forinttal tudta növelni árbevételét, a legnagyobb cég továbbra is a Mol és az Audi. Felgyorsult az elitvállalatok cseréje, egy év alatt 31 új cég került be a listába, míg az előző esztendőben csak 24 újonc volt.

Tavaly is a Mol és az Audi volt a legnagyobb árbevételű magyarországi cég; az olajtársaság 5343 milliárd forintos 2011-es nettó árbevétellel vezeti a Figyelő friss top 200-as listáját, amelyen az Audi Hungaria Motor Kft. a második 1736 milliárd forintos árbevétellel.

A Mol és az Audi is megőrizte 2010-es helyezését, a harmadik helyről azonban a 2010-ben még negyedik General Electric (GE) Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft. "taszította le" a Nokia Komárom Kft.-t, amely a frissen közölt lista szerint a hatodik helyre szorult vissza. A GE 1180 milliárd forintos 2011-es nettó árbevétellel került fel a képzeletbeli dobogóra.

A top 200-ból 158 cég zárta üzemi nyereséggel 2011-et, ez 12-vel több, mint a megelőző évben, míg a top 200 üzemi eredménye 50 százalékkal nőtt egy év alatt, az adózott nyereség pedig 56 százalékkal emelkedett. A kétszáz legnagyobb magyarországi cég árbevétele közel tíz százalékkal, mintegy 3000 milliárd forinttal haladta meg a 2010-est. Az elitvállalatok körében felgyorsult a csere: ezúttal 31 új cég került a kétszázak közé, míg a tavalyi listában csak 24 újonc volt.

A 2010-eshez képest kikerült a legjobb 200-ból a felszámolás alá került Malév és a gázipari EMFESZ. "De olyan ismert nevek is kikerültek a tavalyi szereplők közül, mint a Mal, az Alföldi Tej, a Sara Lee, a Borsodi Sörgyár vagy a Tefal-termékek gyártója, a Groupe SEB" − hívja fel a figyelmet a Figyelőben megjelent cikkben Keleti József, a lista összeállítását elvégző Dun & Bradstreet Hungária Kft. ügyvezetője.

A hangszórókat, rádió- és navigációs rendszereket, részegységeket gyártó Harman Becker Kft. 65 helyet lépett előre, és ezúttal 84. lett 84,2 milliárd forintos árbevétellel. A székesfehérvári céghez hasonlóan a gumiabroncsokat gyártó Hankook Tire Kft. is megduplázta árbevételét, és a 2010-es 112.-ről a 64. helyre ugrott előre. Szintén a nagy előrelépők között van az alumínium hengerfejeket gyártó, mexikói tulajdonú Nemak Győr Kft., amely a többi között az Audinak is szállít.

Összességében a nagyobb autóipari cégek is előrébb léptek; egy helyet javított például a Bosch-csoport, amely ezúttal 14. lett, a Lear hármat, a BorgWarner hatot, a LUK Savaria hetet lépett előre, a Delphi Hungária pedig 42 pozícióval került előrébb. A Continental-csoport a 24. lett. Egy helyet visszacsúszott ugyanakkor a Magyar Suzuki Zrt., amely 15. a 2011-es listán.

Az idén a listán szereplő hat építőipari vállalat közül csak háromnak csökkent az árbevétele. A másik három − amely jobban teljesített vagy legalább stagnált 2010-hez képest − a Mercedes-gyár és az új ferihegyi terminál építésében szerepet vállaló KÉSZ-csoport, a Közgép, valamint aMarket-csoport.

Forrás:http://www.napi.hu/nap_merlege/haromezermilliarddal_nott_a_magyar_top_200_bevetele.532444.html

Cégcsoport

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.