Felkerült a bokréta a Szegedi Ifjúsági Centrum legmagasabb pontjára
Alig négy hónappal az alapkőletétel után elérte legmagasabb pontját a Szegedi Ifjúsági Centrum épülete. A kivitelező Market Építő Zrt. az építőipar 800 éves hagyományához híven bokrétaünnepség keretén belül köszönte meg a dolgozók eddigi munkáját. A bokréta ezúttal 24,53 méter magasra került, később pedig az épület körül kap helyet a földlabdás facsemete.
Nagy tempóban halad a Szeged-Csanád Egyházmegye beruházásában megvalósuló Szegedi Ifjúsági Centrum építése, hogy a sportolók és a szegediek minél előbb használatba vehessék a modern épületegyüttest. Az UEFA 4-es előírásoknak megfelelő 8.000 fő befogadására alkalmas stadion és a hozzá tartozó kiszolgáló létesítmények, valamint a sportszálló építése átlagosan 200 embernek ad munkát, többségük helyi és környékbeli.
A szerkezetépítési munkák befejeztével hamarosan megkezdődhetnek a belső munkálatok és homlokzat „becsomagolása”. A tető lemezelési folyamatokkal párhuzamosan zajlik a szigetelés, a lépcsőelemek elhelyezése, az útépítési munkák egy része, valamint az edzőpályák kivitelezése. A kivitelezés egyik legérdekesebb folyamata, hogy az országban először itt készült előfeszített pillér, aminek tömege meghaladja a 33 tonnát.
További érdekességek a kivitelezésről:
Legmagasabb pont +24,53 m
A tető acélszerkezetre vonatkozóan:
- közel 1000 tonna acélszerkezet (910+50+lakatos szerkezetek)
- csak az acél főszerkezet nagyságrendileg 25000 csavart tartalmaz
Előregyártott elemek:
- Országban először készült előfeszített pillér (33 tonnás)
- 3510m3 beton épült be, mely összesen 9673 tonna, ez 5978db elemből tevődik össze.
- A szerkezetbe 671 tonna betonacél került beépítésre.
Monolit vasbeton szerkezet:
- betonmennyiség: 3800 m3
- acélmennyiség: 300 tonna
Daruk:
- Daruk száma: 3 db toronydaru; 5 db autódaru; 3 db villás daru
- Emelők száma: 8 db emelő (karos+ollós)
- Daruóra: Toronydaru – 6.020 óra; autódaru – 2.310 óra
Alapozás:
- 762 db cölöp került lefúrásra
- Kb. 10.000 folyóméter
- Cölöp alsó síkja -17,00 m
Földmunka:
- Alapozás föld kiemelés 4900m3
- Alapozás visszatöltése 3100m3
- Utak és épület alapok bontásából 3500m3 daráltbeton előállítása, ami újrahasznosításra és beépítésre került