Rendszerüzenet

Rekordot döntöttünk az Ultra Balatonon!

Idén is képviselték magukat a Market Csoport futói és kerékpárosai a 24 órás versenyen

Mint minden évben, idén sem hagyhattuk ki az év egyik – ha nem a legnagyobb – kihívását, az Ultra Balatont! Több számban is megmérettettük magunkat, melynek eredményeképp a 221 km-es távot teljesító futóink mellett, kerékpárosaink is messze felülmúlták önmagukat. A balatoni csapatépítőnk összefoglalója következik.

Mindig izgatottan várjuk, hogy az egész éves kemény munka, az izgalmasabbnál izgalmasabb projektek, épületek mellett önmagunkat és a csapatunkat is folyamatosan építsük. Hiszen ez a szenvedélyünk. A Market Csoport munkatársai pedig élnek-halnak a vidám és szórakoztató, ám kihívással teli eseményekért, így nem is volt kérdés, hogy 2018-ban is részt vegyünk az Ultra Balatonon, ami az egyik kedvenc rendezvényünk!

12 futóval, 30 fős kerékpáros csapattal és megannyi Market szurkolóval indultunk neki a 24 órás megmérettetésnek. Szurkolói bázisunkon, a dörgicsei váltóponton HR osztályunk tagjai várták a mintegy 11.500 lelkes versenyzőt és kísérőiket, biztosítva a jó hangulatot és a biztatást.

A Market Csoport motorozást kedvelő kollégái is összeálltak a Balaton-kerülésre és néhány szakaszon kísérték, segítették versenyzőinket. A váltópontunkon zenéről is gondoskodtunk, hogy valamennyi résztvevő jól érezze magát: DJ adta a talp alá valót, kereplőkkel, gázdudákkal minden áthaladó kapott némi biztatást tőlünk. Igazi buli hangulatot volt a dörgicsei Fő úton.

A futócsapatunk tagjai az évben több maratoni versenyen is rótták a kilométereket, így készülve a Nagy Versenyre. Futócsapatunkban a Market menedzsmentből műszaki igazgatók és projektigazgatók, valamint építésvezetőink és a már évek óta oszlopos tagjaink is lefutották az előírt távot.

Kerékpárosaink pedig a Tiszta-tó megkerülő versenyt követően a Balatoni távot szemelték ki, hogy újfent bizonyítsák kitartásukat és rátermettségüket.

Na, de lássuk az eredményeket!

Kerékpárosaink, ki hosszabb, ki rövidebb idő alatt, de mindannyian leküzdötték a 221 km-es távot! Az úgynevezett „Market Fagyizós Kör” kerékpárosai a jóhangulat és a lazulás jegyében a kellemes időben, fagyizva, strandolva teljesítették a kitűzött rövidebb, körülbelül 80 km-es távolságot.

A Market „vadmotoros” csapata is megkerülte a Balatont, nem is akárhogy, hiszen ők, rátermettségüknek tanúbizonyságot téve, az ellenkező irányból közelítették meg a célegyenest.

Végül, ám nem korántsem utolsó sorban mérhetetlenül büszkék vagyunk a 11 úr és egyszem hölgy tagból álló futócsapatunkra, hiszen minden idők legjobb céges eredményét érte el az Ultra Balatonon.

Ismét bebizonyosodott, hogy csapatszellemben és kitartásban nincs lehetetlen részünkről, hiszen 17 óra 24 perc 18 másodperccel felállították az Új Market UB kör rekordot!

A versenyt megelőzően a célunk az volt, hogy bekerüljünk a 15 legjobb céges csapata közé, ezt messze meghaladva időeredményünk a céges kategóriában 331 induló közül a 6. helyezést érték el futóink! A 10-12 fős férfi csapat kategóriában 578 team közül a 9. helyen végeztek futóink.

„Külön köszönet a Dörgicse-Market váltópontot üzemeltető kollégáknak és az oda látogató szurkolóknak! Parádés hangulatot teremtettünk, és nagyon hálásak voltak nekünk a versenyzők.”

 

 

Cégcsoport

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.