Rendszerüzenet

Csatlakoztunk: UNICEF Gyerekhang 2017

Az UNICEF-tagországok szervezetei november 20-án szerte a világban „ajtókat” tárnak ki a gyermekek előtt, és arra törekednek, hogy felerősítsék az ő hangjukat. Ezen a napon a gyermekek benézhetnek a felnőttek világának „kulisszái” mögé és átvehetik az irányítást számtalan helyszínen - a médiától, a sport és a szórakoztatás színterein át az államigazgatásig. Mindenütt, ahol lehetőséget kapnak arra, hogy hallathassák a hangjukat, elmondhassák a véleményüket, feltehessék a kérdéseiket. Az UNICEF Gyerekhang magyarországi eseménysorozatát egy olyan globális kampány részeként rendezzük meg november 20-án, amely állam-, és kormányfők, jelentős nemzetközi szervezetek vezetői, és számtalan világsztár részvételével zajlik.

Mit ünneplünk november 20-án?

1989. november 20-án fogadták el azt a gyermekek jogait rögzítő ENSZ-egyezményt, amely többek között az élethez, a családban való nevelkedéshez, az állampolgársághoz, az oktatáshoz való jogokat biztosítja az aláíró tagállamokban élő gyerekek számára. Kiemelten azt a jogot, hogy minden gyermek - korára és érettségére való tekintettel - megnyilatkozhasson az őt érintő kérdésekben.

November 20-án tehát arra hívjuk fel az emberek figyelmét világszerte, hogy a velünk élő gyermekeket megillető minden jogot épp olyan alapvető kötelezettségünk tiszteletben tartani és megvédeni, mint a felnőttekét. Vagyis, hogy ezeket nemhogy nem tagadhatjuk meg, de még csak félvállról sem vehetjük csak azért, mert az érintettek nem töltötték be a 18. életévüket.

Mi történik november 20-án?

November 20-án az UNICEF Magyar Bizottsága elindítja a Gyerekhang-programot. Ezen a napon a lehető legtöbb, felnőttek által meghatározott területen átadjuk az irányítást a gyerekeknek, hogy kipróbálhassák magukat akár szüleik, akár tanáraik szerepében, s nem utolsó sorban elmondhassák, mit gondolnak némely társadalmi, közéleti szerepvállaló tevékenységéről.

Mindennek érdekében különböző állami szervezeteket és magáncégeket, médiumokat és sportszövetségeket kértünk fel: a maguk területén egy napra tegyék lehetővé, hogy a gyerekek lehessenek a főszereplők.

Az OTP Bank, a Market Zrt., a Telenor, a dm Magyarország, a Wizz Air, a Budapest Eye, a Róbert Károly Magánkórház, és a Pappas Autó vállalta, hogy aktív részese lesz a Gyerekhang-programnak. Ezek a cégek az UNICEF-fel együttműködve olyan programokkal várják a gyerekeket -  a kisiskolásoktól egészen a gimnazistákig -, amelyek révén interaktívan, a mindennapi folyamatokban ismerhetik meg, hogyan zajlik például egy építkezés, milyen munkát végeznek egy boltban vagy egy bankban, hogyan kell repülőgépet vezetni vagy épp hogyan működik egy ultrahang berendezés. A helyszíneken pedig arra is lehetőség nyílik, hogy a gyerekek kifejthessék véleményüket a látottakról és a korábban tapasztaltakról, illetve információhoz jussanak arról, hogy az élet adott területe hogyan változik éppen és mi várható az ő felnőttkorukra.

De átveszik a terepet a gyerekek a médiában is, több országos televízió, újság és internetes oldal von be fiatalokat a szerkesztőség munkájába november 20.-án. Az amerikai és a svéd nagykövetség különleges programot szervez, melynek során a diplomaták szerepét is ki lehet majd próbálni és megszólal majd a gyermekek hangja a Nemzeti, a Víg, a Katona József, a Radnóti és az Örkény Színházban is.

Az állami intézmények közül az Országos Mentőszolgálat, az Országos Rendőrfőkapitányság, a Magyar Nemzeti Levéltár, az Országház, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és a Néprajzi Múzeum csatlakozott a kezdeményezésünkhöz - utóbbi adja az UNICEF Gyerekhang Pályázat díjátadójának helyszínét. Ez a pályázat a résztvevőktől rajzokat, kisfilmeket, fotókat és írásműveket várt, amelyek közül a legjobbakat majd nyomtatott és online újságok hasábjain láthatjuk viszont – valamint citylight felületeken a köztereken is – a JCDecaux jóvoltából.

Számos ismert művész és médiaszemélyiség egy-egy napjába is bepillantást nyerhetnek majd a gyerekek, a TMC Managementnek köszönhetően. Együtt vívhatnak Imre Géza, világ- és Európa-bajnok párbajtőr vívóval, együtt játszhatnak a magyar vízilabda válogatottal. és a hétvégi labdarugó mérkőzéseken bevonulhatnak a játékosokkal.

A programban részt vesznek: Budaörs, Orosháza és Zalaegerszeg, UNICEF Gyerekbarát Települések is.

Az iskolák bevonásához az UNICEF globális központja egy speciális programot állított össze, ami játékos javaslatokat tartalmaz arra, hogyan szervezhetnek a tanárok és a diákok közösen saját iskolai eseményeket a világnapra és ezzel hogyan kapcsolódhatnak a Gyerekhang kampányhoz. De csatlakozhat a kezdeményezéshez bárki a közösségi média felületein, aki hangot szeretne adni a környezetében élő gyerekek véleményének a #UNICEFgyerekhang segítségével.

A programban részt vesznek többek között David Beckham, Katy Perry, Millie Bobby Brown, Hugh Jackman, továbbá államelnökök, miniszterelnökök, világszervezetek vezetői.

Kampányvideónk elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=bQczbmaaekY

Csak november 20. szól a gyermekekről?

Természetesen nem. A Gyerekhang eseménysorozata már november 11-én elkezdődött, noha a rendezvény csúcspontja valóban a jövő hétfői nap lesz, úgy Magyarországon, mint a világ számos más országában. De éppen az a célunk, hogy ne csak az év egyetlen kitüntetett napján figyeljünk a gyermekek jogaira, hanem a mindennapjainkban is tudatosítsuk magunkban, hogy a 28 évvel ezelőtt ratifikált Gyermekjogi Egyezmény minden pontját betartjuk.

Emlékeztetőként, a kampány részeként, a budapesti Lánchíd a világnapot megelőző egész hétvégén az UNICEF kék színével lesz kivilágítva.

Aki pedig maga is szeretne megmozdulni a világ gyerekeinek megsegítésére, az november 18.-án, szombaton, egy szintén globális, Hugh Jackman által meghirdetett #MoveTheWorld mozgalom keretében Magyarországon is számtalan edzőteremben megteheti ezt.

Hol lehet tájékozódni a programjainkról?

Az UNICEF Magyarország Facebook-oldalán, valamint a www.unicef.hu/gyerekhang oldalon folyamatosan frissítjük a Gyerekhang-program eseményeinek listáját, illetve itt lehet majd megtalálni az egyes helyszíneken készült fotókat, kisfilmeket is. Ezen kívül Facebookon, Instagramon, és valamennyi közösségi médiafelületen kereshető az #UNICEFgyerekhang hashtag.

Az UNICEF-ről

Az UNICEF mintegy 192 országban küzd a gyermekek jogaiért és jóllétéért, különös figyelmet fordítva azokra a leghátrányosabb sorsú gyermekekre, akiknek mindenki másnál nagyobb szükségük van a segítségre. Tevékenysége során olyan segítséget nyújt gyermekek számára, ami lehetővé teszi az életben maradást, küzd a gyermekek jogaiért és biztonságáért, oktatási körülményeiknek javításáért, katasztrófák idején humanitárius segítséget nyújt.

A segélyszervezet számos módon segíti Magyarországon is a gyermekek védelmét. Az egyik a HelpApp nevű mobilalkalmazás, amelyben a gyerekek online kérhetnek segítséget bántalmazás esetén. Több, mint 12 ezer gyermeket ért el az Ébresztő-óra országos gyerekjogi iskolai oktatási program és idén elindult a jogsegély oldal is, ahol azok küldhetnek üzenetet, akiknek kérdésük van a gyerekbántalmazás kapcsán – legyen az felnőtt vagy gyerek.

Bővebben: www.unicef.hu

Cégcsoport

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.