Rendszerüzenet

Indul a MOME Campus fejlesztése

Cégünk konzorciumban a Zugliget 9 Kft és az Arcoffice Magyarország Kft-vel karöltve megnyerte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campus fejlesztési projectjét.
A Kormány egyetért a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Campus Kreatív Innovációs és Tudáspark fejlesztésével, beruházásával, figyelemmel arra, hogy az egyetem kiemelt felsőoktatási intézmény. A Főváros XII. kerület Zugligeti út 9–25. szám alatt illetve annak a Beruházás megvalósításához szükséges részén a meglévő felépítmények szükség szerinti bontását követően, 2 ütemben valósul meg. Az első ütem tervében szerepel a  Műhelyház, Műteremház, Médiaház ami 2013–2015 között készül el. A második ütem – Kutatóbázis, Akadémiai épület, Főépület, Gondűző, kiegészítő beruházások 2014–2017 között kerülnek befejezésre. A fejlesztés kiemelten fontos része az a programalkotási folyamat, ami az új épületeket a 21. századnak megfelelő, nemzetközileg versenyképes tartalommal tölti meg az oktatás, a kutatás, az innováció és inkubáció területén. A projekt eredményeként egy olyan világszínvonalú intézmény jöhet létre, amely mind szakmai, mind infrastrukturális szempontból párbeszédképes a legnevesebb külföldi intézményekkel, és képes lesz a kreatív ipar területén a magyar szellemi értékek és alkotások méltó és hatékony gondozására. A gyors és minőségi munka érdekében közel 200 munkás fog dolgozni az építkezésen. A jövőben a hallgatók mintegy 2000 M2-en tudják majd fejleszteni tudásukat.

Cégcsoport

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.