Rendszerüzenet

DVTK Stadion: Megtörtént az utolsó lépés, indul a projekt

Péntek délelőtt Budapesten találkozott – többek között – a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft., valamint a diósgyőri stadion bontását, illetve az új építését (a projekt része még a Miskolci VSC Csokonai úti sporttelepének felújítása is) elnyerő cég képviselője, hogy aláírásukkal lássák el azt a szerződést, amely a felek között köttetett, és amely az utolsó lépés volt azon az úton, hogy a beruházás ténylegesen is elkezdődhessen. Bár hivatalosan még nem hirdették ki, de a két pályázó közül a Market Zrt. lett a 10,9 milliárd forintos építkezés kivitelezője, így az egyik szignáló az ő szakemberük volt, a másik pedig Pásztor Ervin, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. egyik ügyvezetője. Ez utóbbi gazdasági társaságnak – amelyet még 2014 februárjában hoztak létre – két ügyvezetője van, az ő aláírása sem hiányozhatott, ám mivel egészségügyi okok miatt Tóth Dénes nem tudott jelen lenni az aktusnál, meghatalmazás révén az ő részére kihagyott sort is Pásztor Ervin szignálta. Korábban úgy értesültünk, a pénteki eseményen dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is részt vehet, ám erre nem került sor, a megyeszékhely önkormányzata alpolgármesteri szinten képviseltette magát a fővárosban.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

Leányvállalatok

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.