Rendszerüzenet

Felavatták a kőbányai Kocsis Sándor Sportközpontot

Emléktábla avatással és Ferencváros-MTK női labdarúgó bajnoki mérkőzéssel ünnepelték a felújított Törekvés pálya átadását május 31-én a Kocsis Sándor Sportközpontban.

A rendezvényen részt vett ifj. Kocsis Sándor, az Aranycsapat legendás csatárának fia és Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, valamint Kubatov Gábor, az FTC elnöke és Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. A Kőbányai Önkormányzat és az FTC összefogásának köszönhetően, saját erőforrások és TAO támogatások felhasználásával megvalósult felújítás értéke 683 millió forint, mely tartalmazza többek közt a kispályák és a centerpálya felújítását, a 800 fős lelátó, az eredményjelző, a pályahangosítás rendbetételét és a salakos futókör helyreállítását. A 3,5 hektáros területen megmaradt a parasportolók központja, a Törekvés Sportegyesület vívóterme, valamint a salak- és teniszpályák is. Több mint kétezer négyzetméteren parkosított zöldfelület került kialakításra saját öntözőrendszerrel, ami az 1930-as években épült és most felújított műemlék jellegű kútház 60 méter mély vizét használja. A futballpályák mellett elhelyezkedő hétszáz négyzetméteres konténervárosban szertár, öltöző, társalgó és masszázsszoba egyaránt helyet kapott.

A felújított sportközpont első mérkőzésén bajnok címet nyert az FTC női labdarúgó csapata. Az eredményhez gratulál a létesítmény kivitelezője a Market Zrt. is!

Cégcsoport

A(z) market oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.