A Nemzeti Közszolgálati Egyetem sajátos képzései okán sajátos létesítményekkel felszerelt: Sportközpontja, kültéri sportpályái vannak, utóbbiakat nem csak az egyetem „lakói”, külsősök is használhatják.
A Sportközpont épületének kivitelezése során a legfőbb célunk az volt, hogy olyan körülményeket teremtsünk meg az NKE hallgatóinak, melyek méltóak a magyar közszolgálati képzéshez. A nagy történelmi múltú tisztképző, az egykori Ludovika Akadémia rekonstrukciója és fejlesztése után - mely nyomán a Főépület immár visszanyerte régi fényét, - a Campus új oktatási épületekkel, sportpályákkal, uszodával, lovardával, lőtérrel és kollégiumokkal bővült. A fejlesztés egy részének kiterjedése 49 458 négyzetméter, melyen a Sportközpont, Lövész Klub, a Hallgatói Központ és a külső sportpályák létesültek, ezek megépítését végeztük el.
A Sportközpont épített alapterülete 11 506 négyzetméter, benne uszoda, sportcsarnok, valamint 2595 négyzetméternyi beltéri sportpálya. A Lövész Klub alapterülete 2339 négyzetméter, itt két, egyenként 538 négyzetméteres lőteret építettünk, a Hallgatói Központ pedig 1639 négyzetméter alapterülettel bír. Továbbá a kültéri sportpályák területén található egy 400 méteres, hatsávos, rekortán atlétikai pálya, két műfüves focipálya, négy salakos teniszpálya, egy rekortán multifunkciós sport- és akadálypálya, melyek összesen 10 957 négyzetméter alapterületet foglalnak el.
A kivitelezésünk másik része volt a rekreációs terület, ami 22 920 négyzetméteren játszóteret és sportfunkciójú létesítményeket foglal magában, utóbbiak alkalmasak parkour, street workout, görhoki, streetball gyakorlására, valamint a multifunkciós és 500 méteres futópálya egyaránt a hallgatók fejlesztését, fejlődését szolgálják.
A Ludovika Campus fejlesztése nagyon különleges helyet foglal el a Market életében, minden szempontból hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk. Nem volt még korábban példa arra, hogy egy lövészklubot alakítsunk ki. Legfőképp azért, mert ez idáig nem volt lehetőség az országban egy olyan zárt lőtér kialakítására, ami nem a föld alá süllyesztve, hanem a járófelület felett, emeleti szinten kapott volna helyet. Szintén kihívást jelentett a Lövész Klub építésével kapcsolatban, hogy egy speciális golyófogó acélszerkezetet és gumiburkolatot kellett kialakítanunk.