SZŰRŐ:
Aktuális
2016.11.17.

Befejezéshez közelednek a mohácsi vágóhíd építkezési

Budapest, 2016.11.09. – Magyarország egyik legnagyobb ipari beruházása utolsó szakaszához érkezett. A Market Építő Zrt. kivitelezésében megvalósuló, több mint 20 milliárd forint értékű vágóhíd próbaüzeme novemberben kezdődik, ezt követően az üzemszerű termelés pedig 2017 első negyedévében indulhat el. A hatalmas létesítményben várhatóan évente 1 millió sertést dolgoznak fel, melynek 30%-a távol-keleti exportcikként hasznosul majd.

A MCS Vágóhíd (Bonafarm Csoport stratégiai partnere) megrendelésére készülő vágóhíd építési munkálatai tavaly áprilisban kezdődtek el és mindössze 20 hónap alatt be is fejeződtek, amely rendkívül rövid és szigorú határidőnek számít a beruházás volumenéhez képest. A megbízás teljesítése során komoly kihívásokkal kellett szembenéznie a 20 éves, piacvezető tapasztalattal rendelkező, magasépítő vállalatnak, hiszen a vágóhíd speciális padlóburkolatot és technológiai megvalósítást, illetve rekordmennyiségű lakatosmunkát igényelt, miközben a kivitelezéssel párhuzamosan zajlottak a tervezési munkálatok is. A projekt hangsúlyos szegmense volt, hogy a legmodernebb technológiai elvárások minden szempontból előnyt élveztek a többi területtel szemben, amely számos esetben a már elkészült egységek átalakítását vonta maga után.

Egy ilyen léptékű ipari beruházás napról-napra számos operatív küzdelmet okoz a projekten dolgozó összes kollégánknak. Ez lényegében olyan, mint a sportversenyek: a megmérettetések végén - természetesen azokat maximálisan teljesítve – örömmel tudatosítjuk, hogy minden akadályt legyőztünk. Mindezen túl a mohácsi vágóhíd építkezési munkálatai során hatalmas előnyt jelentett az ipari szektorban szerzett komoly tapasztalatunk és a professzionális megközelítésünk. Az első három, kihívásokkal teli hónapot követően sikerült a tervezésnek megelőzni a kivitelezésen dolgozókat, így az már nem jelentett veszélyt az építési ütemezésre. – nyilatkozta Scheer Sándor, majd hozzátette – Az itt megszerzett tapasztalatainkkal és a korábbi referenciáinkkal együtt teljessé vált szaktudásunk az élelmiszeripari beruházások területén.”

A beruházás tulajdonképpen két nagyobb fázisból áll: az első ütemben készül el maga a vágóhíd, a második ütemben pedig az azt kiszolgáló logisztikai- és csomagolóüzem. A fejlesztés második ciklusa várhatóan 2017. első negyedévében indul el.

Leányvállalatok